Az Osztag végre tényleg Öngyilkos, mi pedig végre élvezzük is.

Hiába vagyok nagy DC Comics rajongó, mikor bejelentették, hogy készül egy félig-meddig reboot/remake az Öngyilkos Osztagból, nem nagyon tudtam hova tenni. Igaz, én azok közé tartozom, akik (többnyire) kedvelik az Acélember óta épülő DC moziverzumot, de azért bőven tudtam volna mondani pár karaktert és csapatot, akiket szerintem fontosabb lett volna bemutatni a nagyvásznakon. Mindenesetre James Gunn neve hallatán, majd később az előzeteseket látva egészen bizakodó lettem a filmmel kapcsolatban, az első kritikák után pedig alig vártam, hogy beülhessek erre az idézőjeles folytatásra. Szerencsére nem kellett csalódnom, sőt, azt hiszem a képregényfilmek egyik legkülönlegesebb fejezetével volt dolgom.

Mindenki három dolgot várt ettől a filmtől: legyen szórakoztató, véres és őrült – James Gunn filmje pedig mind a három lécet magasan megugrotta. A választott karakterek kifogyhatatlan humorforrásként szolgálnak, darabolásból és öngyilkosságból sincs hiány, a filmet átható elborult őrület pedig már az első 5 perctől kezdve berántja a nézőt. Szerencsére Gunn azt is tudja, mikor kell lecsillapítani a kedélyeket, és szánni egy kis időt a karakterépítésre. Így emelkednek fel a látszólag legidiótább karakterek a történet középpontjába, a csapat alfái pedig ütköztethetik ideológiájukat, hogy megszerezzék a vezetői posztot.

Az első látásra randomnak tűnő X-különítmény tagjai mind megkapták saját szerepüket és kiváló szövegeiket ebben a szerteágazó történetben, amely néha olyan váratlan labdákat dobál felénk, hogy az összes érzelmünket előhozza ebben a bő 2 órában. Ahogy az már a 2016-os filmben is rendben volt, vagány betétdalok most is vannak, amik nagyon jól passzolnak az előzőnél színesebb, kaotikusabb képi világhoz.

Az Öngyilkos Osztag tökéletes példája annak, mire képes egy rendező, ha a nagy hollywoodi stúdió a blockbusteres költségvetés ellenére enged, és szabad kezet ad neki. James Gunnról már a Galaxis őrzője megjelenésekor is érezni lehetett, hogy imádja amit csinál, nagy becsben tartja a képregényeket, ötletei és víziói pedig tökéletesek a zsánerhez. Az pedig, hogy a Marvel kirúgta (majd gyorsan újra felvette) szerintem csak dobott egyet a motivációin, hogy egy igazán jó filmet csináljon a Warnernél, amit ugyan vért izzadva, de olyan egyedivé és szabaddá varázsolhatott, amit az Öngyilkos Osztag és a DC Comics rég megérdemelt. Az ilyenek miatt még mindig érdemes beülni egy-egy szuperhősmozira.

8/10

Írta: Schulcz Péter